Maradok tollpihe a szélviharban, maradok suttogás az őrült zajban . . .

A megálmodott soroknak külön aromája, sajátos élete van. Amit érzel, amikor leírsz egy sort, semmivel sem lehet helyettesíteni. Az egymás után jövő gondolatoknak külön életük van. Amikor úgy érzed, hogy a végére értél, csak akkor jönnek az igazi gondolatok, mert még mindig lenne mondanivalód. Általában ez úgy működik, hogy valakihez próbálsz...

Ha arra gondolok amire akarok, akkor talán még az is eszembe jut, hogy egy szabadon gondolkodó jámbor Ember vagyok. Nos ha ez megtörténik, minden lehetséges. Elindulsz valahonnan, valamerre. Járod a saját, vagy mások által felkínált utadat, és egyszer csak arra eszmélsz, hogy valami nem stimmel. Vagy történt valami, ami megállásra késztet. Előtted...